Adamis Anna: Arra születtem

Arra születtem, hogy kisgyerek legyek,
anyám mellett játsszam hosszú éveket,
arra születtem, hogy felnőtt is legyek,
s megértsem a szóból azt, amit lehet,

s végül arra jöttem én e világra,
hogy hinni tudjam: nem vagyok hiába.

Arra születtem, hogy megszeressenek,
s megszeressem én is azt, akit lehet,
arra születtem, hogy boldog is legyek,
s továbbadjam egyszer az életemet,

s végül arra jöttem én e világra,
hogy belehalnom se kelljen hiába.

Megbüntet-e Isten II.: az ember bűnbeesése

Sokan sokféle magyarázatot próbálnak adni arra a kérdésre, hogy mit jelentett valójában a tudás fája, melyről a Paradicsomban tilos volt enni. Most ne feszegessük ezt a kérdést, maradjunk annyiban, hogy ellentétes volt Isten szándékával. Érdekes a történetben a kígyó szerepe, mert a léte azt jelenti, hogy az ember nem önmagától esett bűnbe, hanem a kígyó kísértése által. Tehát az ember teljesen jó volt, képes volt bűnt elkövetni, de magának a bűnnek a gondolata nem tőle származott. Ezt fontos tisztázni akkor, amikor pogány hatásra a katolikusokat is veszélyeztetni az a gondolat, hogy "az ember természeténél fogva rossz is, az ember a rossz forrása". Ezzel szemben a Kinyilatkoztatás tartalmazza, hogy az ember nem rossz, nem válik rosszá, legfeljebb rosszat tesz...

Figyeljük meg, hogy mit mond a kígyó az embernek: "olyanok lesztek, mint az Isten". Tehát a sátán a saját oldalára akarja állítani az embert, hogy ne fogadja el Istent Istennek, hanem - hozzá hasonlóan - ő maga akarjon isten lenni. Ez persze lehetetlen, ez az elsődleges hazugság a kísértésben... Ezt persze a sátán pontosan azért teszi, hogy a saját maga szolgálatába állítson minket, mert mint istenné lenni akaró teremtmény, uralkodni akar fölöttünk. Van azonban egy másik hazugság is, mellyel a sátán rá akar beszélni a szembefordulásra. Ezt a sátán nem mondja ki, csak sugallja, így épp a kimondatlansága miatt igazán veszélyes, hiszen az ember úgy hiszi el, hogy nem is tud róla.

Ez a hazugság pedig az, hogy Isten nem szeret minket, a sátán viszont igen, hogyha az ember boldog szeretne lenni, akkor a sátán segítségével szembe kell fordulnia ezzel a gonosz Istennel. Ez azért különösen aljas hazugság, mert Isten lényegi tulajdonsága, hogy szereti az embert, ezért akarunk Istenhez tartozni. Hogyha Isten gyűlölné az embert, a sátán pedig szeretné, az azt jelentené, hogy Isten a sátán, a sátán pedig Isten. Tehát a sátán Isten helyét szeretné elfoglalni, azt hazudja, hogy lehet mindenki - azaz végülis ő - isten, és hogy szereti az embert. Ezek közül persze egyik sem igaz, a sátán nem lehet isten, és gyűlöli az embert.

Van egy jó amerikai film, az Extermination, amely épp arról szól, hogy Istennek elege lesz az emberiségből, és elhatározza, hogy elpusztítja. Szt. Mihály arkangyal azonban fellázad Isten ellen, és az embereket segíti a harcban. Ez az ötlet jól kisarkítja azt az általános gondolkodást, mely alattomosan még a katolikus lelkeket is megfertőzheti, hogy az embernek félnie kell Istentől, Isten nem szereti, és Isten helyett másnál kell oltalmat keresnie. Ma az emberek - ha nem is hisznek benne - rettentően félnek Istentől, a sátánt viszont jófejnek tartják, inkább keresik a kapcsolatot vele.

Abban a pillanatban azonban, hogy az ember - akár nem is tudatosan - elhiszi, hogy Isten nem szereti, mindennek vége. Ez a pillanat az, melyben eldőlt a bűnbeesés, innentől az ember a sátán csapdájában van, bár maga is cselekszi a bűnt, mégis tehetetlenül sodródik bűnnel. Addig nincs menekülés, amíg - Isten kegyelme által - el nem fogadja, hogy meg lehet térni ahhoz az Istenhez, aki szereti. Addig nem tud megtérni senki, amíg nem hiszi el, hogy Isten szereti, addig csak menekül mindentől, Isten elől, pontosan a sátán karjaiba. Ma az emberek a sátán karjaiban keresnek oltalmat. Ez a sátán célja, hogy az ő karjaiban haljunk meg, és így örökre megszerezzen bennünket, örök szenvedést szánva nekünk, hiszen gyűlöl minket...

Pour toi...

"Még szívemben itt él a nyár,

és a szál szárnyán fölzeng egy dal,

de nézd a fák lombja közt az ősz reánk vár:

ölelj át két karoddal...

Még szívemben itt ég a láng,

és égbe száll ez a dal,

de nézd az út ködbe vész, az éj hűvös már:

ölelj át két karoddal..."

(Sillye Jenő)

Hithű katolikusok imádsága

Uram, Jézus Krisztus, az Élő Isten Fia, aki Egyházadnak megígérted, hogy a pokol kapui sem vesznek erőt rajta, add meg a kegyelmet...

- hogy a "zsinati egyház" tanításából kibékítsem a Hagyománnyal azt, ami kibékíthető,

- hogy megingathatatlanul visszautasítsam azt, ami ellentétes a katolikus hittel,

- hogy meg tudjam különböztetni egymástól a kettőt,

...és így mindig teljesen a Te Titokzatos Testednek tagja maradjak, és soha el ne szakadjak Tőled, amen.

Kik azok a "tradicionalisták"

Minden várakozással ellentétben nem a kérdésre szeretnék válaszolni, vagyis nem erre a kérdésre... Ebben a kérdésben ugyanis el van rejtve egy "csapda", egy nyelvtani hazugság, hiszen feltételezi, hogy van egy olyan csoport, akiket a "tradicionalista" jelzővel lehet illetni. (Pár századdal korábban valóban volt egy tradicionalizmusnak nevezett teológiai tévedés, de itt most nyilván nem arról van szó.)

Itt semmiképp sem szabad belesétálni a nekünk ásott verembe, hanem világosan kell látni a kérdésfeltevés problematikáját. Ez a jelző ugyanis azt sugallja, hogy vannak "normális" katolikus emberek, és ezen felül van egy különleges csoport - nevezzük jóindulatúan "lelkiségnek" -, ők a "tradicionalisták". De ez nem így van. Nincsenek külön "tradicionalisták", minden katolikus "tradicionalista", ez a két címke ugyanazt jelenti, tehát semmi értelme az eltérő megnevezésnek.

Miért használják mégis ezt a jelzőt, ki használja egyáltalán, honnan van?! Ennek a jelzőnek az egyetlen értelme a megtévesztés. Ezt ugyanis a progresszisták találták ki, akik magukat megtévesztően "katolikusnak" vallják, így nevezik a katolikusokat, hiszen egyébként elég problémás lenne önmagukat annak tartani. Tehát a progresszisták magukat katolikusnak, a katolikusokat pedig tradicionalistának nevezik.

Ezért a kérdésre a válasz az, hogy a "tradicionalisták" a katolikusok, ez a jelző nem jelent semmi "pluszt", akik magukat "nem tradicionalista katolikusnak" tartják, azok a progresszisták, akik valójában nem katolikusok, egyszerűen azért, mert nem vallják a katolikus hitet, egyes elemeit pl. kifejezetten tagadják. Ne hagyjuk magunkat "átkeresztelni"!

Juste...

"Ha eljön Ő,

letörli könnyes két szemünk,

nem álmodom,

hiszem: a tűz itt van velünk!

Vigasztaló, reményt adó

Lélek, hozz békét nekünk,

ó, a béke ezredét

hozd el nekünk."

(Kindelmann Győző)

Megbüntet-e Isten I.: a sátán lázadása

Ezzel a bejegyzéssel egy sorozatot indítok, melyben a címben szereplő kérdésre keresem a választ. Rögtön az elején néhány unalmas megjegyzést kell közzétennem. Először is, Isten "büntetésének" fogalmát nyilván többféleképp lehet értelmezni, tehát ebből adódóan a kérdésnek is több értelme van: én egy konkrét értelemben fogom ezt a fogalmat használni, és annak megfelelően próbálok válaszolni. Másodszor, fogok tenni néha filozófiai utalásokat, de az egzakt filozófiai levezetéseket ki fogom hagyni, tehát csalódást fogok okozni annak, aki tudományos filozófiai munkára számít. Mondhatnánk úgy, hogy csak egy napilap szintjén fogom megközelíteni a kérdést, vagyis viszonylag közérthetően, de a pontos terminológia és levezetések igénye nélkül.

Ennek a sorozatnak az első tagja tehát azzal foglalkozik, hogy miért lázadt fel a sátán Isten ellen, és mit jelent ez a lázadás. Hittanórán olyan válaszokat kaphattunk, hogy a sátán "elromlott", engedetlen lett, gőgből nem akart szolgálni Istennek. Ez rendben van, hiszen ez a lázadás, de miért történt ez... Talán a gőgben kell a megoldást keresni, melynek oka az, hogy "Isten az Isten, a sátán pedig nem Isten".

Hogyha az ember belegondol, két biztos létező van a világban: egyrészt az ember saját maga - hiszen ha nem lenne, nem tudna gondolkodni arról, hogy van-e -, másrészt az ember belátja, hogy nem önmagától van - mert pl. volt, hogy nem volt, meg nem mindenható -, tehát kell lennie egy másik létezőnek, akitől végső soron van, ez Isten, akiről belátható, hogy mindenható, stb. Tehát van az ember, és van Isten... De az emberben önkéntelenül felvetődik a kérdés, hogy "miért nem én vagyok Isten, miért Isten az Isten, ez olyan igazságtalan"... Mintha véletlenül pont az Isten lett volna az Isten, és nem én. Ekkor az embernek két választása marad: vagy elismeri, hogy végtelen imádással tartozik Istennek, aki nem ő, vagy pedig fellázad Isten ellen, hogy "ez nem igazság, miért nem én vagyok az Isten".

Ilyesmi történhetett a sátánnal is, aki a legtökéletesebb angyal volt, de nem hagyta nyugodni a kérdés, hogy "miért kell nekem imádnom Istent, miért ő az Isten, miért nem én". Ezért döntötte el, hogy nem imádja Istent, hanem megpróbál egy másik "isten" lenni, "teremteni" egy őt imádó világot, mintha ő lenne az Isten. Persze ez teljesen sosem sikerülhet, hiszen a sátán nem tud teremteni, csak annyi hatalma van, amennyit Isten megenged neki. Ezért döntötte el, hogy "megszerzi" magának az embereket, hogy ne Istent imádják, hanem a sátánt. Tehát a sátán szeretne magának egy világot, ahol ő az "isten", őt imádja a többi valóság, mintha Isten lenne.

Ezért próbálja a sátán az embereket eltéríteni Istentől, és a saját szolgálatába állítani. Persze közben végtelenül gyűlöli is az embereket, hiszen ők Isten teremtményei, Isten képmásai, azaz bennük az általa gyűlölt Istent látja. Ezért a sátán ártani akar az embereknek, el akarja pusztítani a testüket, a lelküknek pedig a végtelen szenvedést szánja, ez a pokol. Ezt pedig nyilván csak úgy tudja elérne, ha bemagyarázza az embereknek, hogy Isten valójában nem szereti őket, ő viszont igen, tehát a sátán akarja az emberek javát, ezért az embereknek Isten helyett a sátánt kell választani. Vagyis pontosan azt mondja, hogy Isten rossz, ő pedig jó, holott ennek a fordítottja igaz. De hogy ezt az emberek elhiszik-e, az már a következő bejegyzés témája...