Megbüntet-e Isten II.: az ember bűnbeesése

Sokan sokféle magyarázatot próbálnak adni arra a kérdésre, hogy mit jelentett valójában a tudás fája, melyről a Paradicsomban tilos volt enni. Most ne feszegessük ezt a kérdést, maradjunk annyiban, hogy ellentétes volt Isten szándékával. Érdekes a történetben a kígyó szerepe, mert a léte azt jelenti, hogy az ember nem önmagától esett bűnbe, hanem a kígyó kísértése által. Tehát az ember teljesen jó volt, képes volt bűnt elkövetni, de magának a bűnnek a gondolata nem tőle származott. Ezt fontos tisztázni akkor, amikor pogány hatásra a katolikusokat is veszélyeztetni az a gondolat, hogy "az ember természeténél fogva rossz is, az ember a rossz forrása". Ezzel szemben a Kinyilatkoztatás tartalmazza, hogy az ember nem rossz, nem válik rosszá, legfeljebb rosszat tesz...

Figyeljük meg, hogy mit mond a kígyó az embernek: "olyanok lesztek, mint az Isten". Tehát a sátán a saját oldalára akarja állítani az embert, hogy ne fogadja el Istent Istennek, hanem - hozzá hasonlóan - ő maga akarjon isten lenni. Ez persze lehetetlen, ez az elsődleges hazugság a kísértésben... Ezt persze a sátán pontosan azért teszi, hogy a saját maga szolgálatába állítson minket, mert mint istenné lenni akaró teremtmény, uralkodni akar fölöttünk. Van azonban egy másik hazugság is, mellyel a sátán rá akar beszélni a szembefordulásra. Ezt a sátán nem mondja ki, csak sugallja, így épp a kimondatlansága miatt igazán veszélyes, hiszen az ember úgy hiszi el, hogy nem is tud róla.

Ez a hazugság pedig az, hogy Isten nem szeret minket, a sátán viszont igen, hogyha az ember boldog szeretne lenni, akkor a sátán segítségével szembe kell fordulnia ezzel a gonosz Istennel. Ez azért különösen aljas hazugság, mert Isten lényegi tulajdonsága, hogy szereti az embert, ezért akarunk Istenhez tartozni. Hogyha Isten gyűlölné az embert, a sátán pedig szeretné, az azt jelentené, hogy Isten a sátán, a sátán pedig Isten. Tehát a sátán Isten helyét szeretné elfoglalni, azt hazudja, hogy lehet mindenki - azaz végülis ő - isten, és hogy szereti az embert. Ezek közül persze egyik sem igaz, a sátán nem lehet isten, és gyűlöli az embert.

Van egy jó amerikai film, az Extermination, amely épp arról szól, hogy Istennek elege lesz az emberiségből, és elhatározza, hogy elpusztítja. Szt. Mihály arkangyal azonban fellázad Isten ellen, és az embereket segíti a harcban. Ez az ötlet jól kisarkítja azt az általános gondolkodást, mely alattomosan még a katolikus lelkeket is megfertőzheti, hogy az embernek félnie kell Istentől, Isten nem szereti, és Isten helyett másnál kell oltalmat keresnie. Ma az emberek - ha nem is hisznek benne - rettentően félnek Istentől, a sátánt viszont jófejnek tartják, inkább keresik a kapcsolatot vele.

Abban a pillanatban azonban, hogy az ember - akár nem is tudatosan - elhiszi, hogy Isten nem szereti, mindennek vége. Ez a pillanat az, melyben eldőlt a bűnbeesés, innentől az ember a sátán csapdájában van, bár maga is cselekszi a bűnt, mégis tehetetlenül sodródik bűnnel. Addig nincs menekülés, amíg - Isten kegyelme által - el nem fogadja, hogy meg lehet térni ahhoz az Istenhez, aki szereti. Addig nem tud megtérni senki, amíg nem hiszi el, hogy Isten szereti, addig csak menekül mindentől, Isten elől, pontosan a sátán karjaiba. Ma az emberek a sátán karjaiban keresnek oltalmat. Ez a sátán célja, hogy az ő karjaiban haljunk meg, és így örökre megszerezzen bennünket, örök szenvedést szánva nekünk, hiszen gyűlöl minket...