Egyszer egy pap azt mondta, hogy akit szeretünk, attól nem kell félni. Ezt tapasztalhatjuk a hétköznapi életben: hogyha szeretjük a szüleinket, akkor nem félünk attól, hogy eladnak minket emberkereskedőknek, hogyha szeretjük a barátainkat, akkor nem félünk a velük való találkozástól, sőt, vágyunk rá. Akit szeretünk, attól nem félünk, hogy ártani fog nekünk.
Hogyha szeretjük Istent, és tudjuk, hogy ő végtelenül szeret minket, azaz a javunkat - az üdvösségünket - akarja, akkor nem félünk attól, hogy Isten ártani fog nekünk. Hiszen ez Isten fontos tulajdonsága: nem árt nekünk, hanem szeret minket. De Istennel kapcsolatban mégis létezik félelem, ahogy létezik félelem a szeretteinkkel, barátainkkal kapcsolatban is: félelem attól, hogy elveszítjük őket, elszakadunk tőlük.
Istent úgy veszíthetjük el, hogyha elszakadunk tőle, ekkor valóban mindent elvesztünk, mert elveszítjük Isten szeretetét. Sajnos ez ebben a földi életben komoly realitás, hogy a bűn által elszakadunk Istentől. Ezért nem attól félünk, hogy Isten árt nekünk, hanem attól, hogy esetleg elszakadunk tőle, és a sátán karmai közé kerülünk. Tehát nem Istentől kell félnünk, hanem éppen az ő hiányától.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése