Múlnak az évek

"Egyre jobban közeledett az év vége, és a gyerekeim számon kérték tőlem, hogy egész évben egyetlen dalt sem írtam, ami talán még soha nem fordult elő velem. Most már igazán írhatnál valamit, apa, mondogatták szinte szemrehányóan. Én is így gondoltam, és nagyképűen fogadkoztam, hogy az év végéig hátralévő néhány hétben több dalt is fogok írni, de hiába törtem az agyam, nem ment a munka. Kavarogtak bennem a gondolatok, de egymást oltották ki, egyikőjükből sem lett kész, lekottázható dal. Szilveszter napján már korán hajnalban felkeltem, itt az utolsó alkalom, hogy beváltsam a gyermekeimnek tett ígéretemet. Sok keserűség ért az elmúlt években, s most egyszerre valamennyi kínom, bajom kikívánkozott belőlem. Nagy volt a csönd, a családom békésen aludt, a legkisebb fiam, a hároméves Gábor is. Kinéztem az ablakon: éjszaka hó hullott, a tegnap még koszos, szürke világ gyönyörű fehérbe borult. Arra gondoltam: ebben a búcsúzó évben nem sok öröm ért ugyan, de a dolgok bármelyik pillanatban jóra fordulhatnak, elegendő egy emberi mosoly, a jóság szikrájának megjelenése, hogy visszatérjen a remény a szívünkbe. Íme, lehullott az első hó, szebbé tette a tájat, és máris béke, nyugalom költözött a szívembe. S akkor írni kezdtem: Szerető jó Atyánk / országod köztünk / jöjjön el / szent templomod / szívünkben építsd fel! / Szeretet fénye, lángja / áradjon ránk / ne szűnjön kérni az Istent / a szívünk a szánk: / jöjjön a földre / igazi béke..."

(Sillye Jenő)